Táboroztatás, adományozás, futás egy jó ügyért – mi mindegyiken ott voltunk! A nyár és az ősz folyamán már sok jó ügyben vehettünk részt kollégáinkkal együtt, a sor pedig ezután is folytatódni fog!
A Mosolymanó Jótékonysági Központot és a „Lásd a világot autista szemmel” Egyesületet régóta támogatjuk, nagyon fontosnak tartjuk a munkájukat. Ezért idén nyáron mindkét egyesület táboroztatását segítettük adománnyal vagy éppen buszbérléssel. Az autistáknak és családjuknak szervezett tábor a Cserkúti Élménytárban valósult meg, cégünk és sok más vállalat segítségével 10 rászoruló gyermek és családja ingyenesen vehetett részt a kiránduláson! A Mosolymanó Egyesület részére pedig buszt biztosítottunk a táborozáshoz, ezáltal közel 50 fő Balatonfenyvesi nyaralását tettük könnyebbé. A Balatonhoz azonban nemcsak őket sikerült eljuttatnunk, hanem az Élmény Tár Tanodát is tudtuk segíteni egy bérelt busszal, így az ő egyhetes nyaralásuk is sikeres volt.
A támogatások sorát augusztus végén is folytattuk, hiszen az iskolakezdés különösen megterhelő a rászoruló családoknak. Ennek könnyítésére 30 db tanszercsomagot adtunk át a Mosolymanó Egyesület részére. Kollégáink ebben is nagy segítséget nyújtottak, hiszen a csomagok nagy részét ők biztosították.
Az ősz pedig egy közös futással kezdődött, amit egy jó ügyért hajthattunk végre: a rákgyógyításért! Ez a program is már hagyomány nálunk, idén 50 fő nevezési díjának befizetésével és természetesen a futással álltunk a rendezvény mellé.
Örülünk, hogy a kollégákkal együtt vehetünk részt minden ilyen megmozdulásban, ez is azt mutatja, hogy nemcsak a munkában, hanem más területeken is csapattársak vagyunk!